ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK (ÁSZF)

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

  • Személyi és tárgyi hatály: A jelen ÁSZF azt a szerződéses tartalmat foglalja össze, amely alapján a Napos Házikó Poroszló (3388 Poroszló, Vass Lajos út 19.) szálláshely a 4. pontban jelölt üzemeltetői, mint szolgáltató (a továbbiakban: Szolgáltató) szálláshely-szolgáltatási szerződést (a továbbiakban: Szerződés) kötnek Vendégeikkel (a továbbiakban: Vendég).

Vendég a szálláshely-szolgáltatás igénybevételéhez szükséges előleg elutalásával kifejezetten kinyilatkozza, hogy a szálláshely-szolgáltatás igénybevételét – és így az erre irányuló szerződés megkötését – megelőzően a jelen ÁSZF tartalmát a https://naposhaziko.hu/altalanos-szerzodesi-feltetelek/ oldalon megismerte, az abban foglaltakat elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.

  • Mindezekre figyelemmel Felek megállapítják, hogy a jelen ÁSZF-ben rögzítettek az ÁSZF Felek általi külön aláírása vagy erre vonatkozó külön írásbeli megállapodása nélkül is a Szerződés részét képezik.
  • Felek megállapítják, egyben Vendég kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy amennyiben el kíván térni a jelen ÁSZF-ben foglalt bármely feltételtől, úgy arra a Felek között a szerződéskötést megelőzően létrejött írásbeli megállapodás útján van lehetősége azzal, hogy az érintett feltételek egyedileg megtárgyaltnak minősülnek.
  • Szálláshelyek adatai:

             Szálláshely neve: 
            Napos Házikó Poroszló

             Típusa: magánszálláshely

             Szállásadó neve: 

             Szakályné Karai Katalin 

              (3388 Poroszló, Vass Lajos út 19.)

             Telefonszáma: +36 70 / 708-0978

             Üzem.eng. Száma:


A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK MÓDJA ÉS FELTÉTELEI

  • Vendég telefonos vagy írásbeli (e-mail, facebook, messenger, stb.) foglalási megkeresésére a Szolgáltató által a honlapon megjelölt kontaktszemély (a továbbiakban: Házigazda) minden esetben írásbeli visszajelzést küld, amelyet a Vendég foglalási ajánlatként tud visszaküldeni Szolgáltatónak a következő adatok pontos megadásával: érkezés napja, éjszakák száma, elutazás napja, vendégek neve, lakcíme, életkora, személyazonosító igazolványának száma, állampolgársága. Vendég foglalási ajánlata hiányában a foglalási megkeresés 2 napos türelmi idő után törlésre kerül (ajánlati kötöttség)
  • A Szerződés kizárólag a Vendég fentiek szerinti, írásbeli foglalási ajánlatának a Szolgáltató általi írásbeli elfogadásával (foglalás véglegesítése) jön létre, és így az írásban megkötött szerződésnek minősül. Mindezekre tekintettel Felek kifejezetten tudomásul veszik, hogy a szóban leadott foglalás, ajánlat, bármely egyéb megállapodás, módosítás, vagy az ajánlatnak a Szolgáltató általi szóbeli visszaigazolása nem hoz létre Szerződést a Felek között.
  • Felek rögzítik és tudomásul veszik, hogy a Szerződés a foglalási ajánlatban meghatározott időtartamra és létszámra vonatkozik. Mindezekre figyelemmel Vendég kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy Szolgáltató nem köteles a már véglegesített foglalástól eltérő időtartamban vagy létszámmal szálláshelyet biztosítani Vendég számára, azonban Szolgáltató jogosult azt megtenni amennyiben arra a szabad kapacitás függvényében lehetősége van.

Vendég kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy a fentiekre tekintettel Szolgáltató jogosult módosítási díj felszámítására, valamint a szállásdíj módosítására.

  • A Szálláshely családok, baráti társaságok részére kiadó. Legény- és leánybúcsú, illetve hasonló rendezvények Szálláshelyen történő megtartása kizárólag bejelentett, egyeztetett és kölcsönösen kialkudott feltételekkel lehetséges! A Házigazda nem tartózkodik a Szálláshelyen, a Vendégek azt és annak szolgáltatásait szállásként, üdülési célból, saját felelősségükre vehetik igénybe.
  • A Szolgáltató minden tőle telhetőt megtesz a Vendégek biztonsága érdekében, azonban a Szálláshely területén, a parkolóban, illetve az ingatlanhoz tartozó egyéb területeken lévő személyes vagyontárgyaikért, valamint a Szálláshely és környezete, szolgáltatásai nem rendeltetésszerű használatából eredő személyi sérülésekért, illetve a Szálláshelyen keletkezett károkért felelősséget nem tud vállalni.
  • A szálláshely-szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Vendégek személyazonosságukat a törvényes előírásoknak megfelelően, a Szálláshely elfoglalása előtt igazolják.
  • A Szálláshelyen a Szolgáltató részére a 2.6. pont szerint bejelentett Vendégeken kívül senki sem tartózkodhat. A Vendégek idegeneket nem engedhetnek be a Szálláshely területére, látogatókat csak a Szolgáltató írásos beleegyezésével fogadhatnak a Szálláshely területén. A Házigazda jogosult -előzetes bejelentés nélkül- ellenőrizni, hogy a Szálláshelyen az előre bejelentett, illetve kifizetett létszámban tartózkodnak-e Vendégek.
  • A Szálláshely szobáinak, nyaralóinak pontos leírását a https://naposhaziko.hu/ oldalon lehet megtekinteni. A foglalással kapcsolatos egyéb kérdésekre a megadott elérhetőségeken is kapható válasz.


  • Foglalás és foglalási díj

  • A foglalható vendégéjszakák száma minimum 2 éj, de kiemelt időszakokban ettől eltérő is lehet, a főszezonban kizárólag minimum 4 éjszaka foglalható. Ettől eltérő foglalás kizárólag a Szolgáltatóval történő írásos egyeztetés szerint lehetséges.
  • Figyelemmel a jelen ÁSZF 1.2. pontjában foglaltakra, a foglalás előleg megfizetése nélkül nem érvényes és nem garantált. A foglalási díj az írásban visszaigazolt szállásdíj 50%-ának megfelelő összeg, amelyet Vendég köteles a megadott számlaszámra teljesíteni a foglalás véglegesítését követő 5 munkanapon belül.


  • Ki- és bejelentkezés
  • Vendég a Szálláshelyet a foglalás szerinti napon 12:00 órától 20:00-ig jogosult elfoglalni azzal, hogy a Vendég köteles az érkezéskor telefonon értesíteni a Házigazdát annak érdekében, hogy a Házigazda gondoskodhasson a Szálláshely személyes vagy távoli átadásáról.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy felel minden olyan, a Szálláshelyet ért kárért, hibáért és hiányért, amely a távozását követően fellelhető, és egyértelműen a Vendég részére felróható.
  • Vendég köteles továbbá a tartózkodása ideje alatt keletkezett károkról – különös tekintettel az ingatlan rendeltetésszerű használatát érintő károkat – a Házigazdát késedelem nélkül tájékoztatni.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben ezen kötelezettségnek nem tesz eleget, úgy Szolgáltató jogosulttá válik a keletkezett károkat vele szemben a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályai szerint érvényesíteni.
  • A Vendégnek a Szálláshelyet az elutazás napján 12:00 óráig el kell hagyni.


  • Az elszállásolás meghosszabbítása
  • A szálláshely-szolgáltatás igénybevételének Vendég által kezdeményezett meghosszabbításához a Szolgáltató előzetes hozzájárulása szükséges. Ebben az esetben a Szolgáltató kikötheti a már teljesített szolgáltatás díjának megtérítését.
  • Amennyiben a Vendég a szálláshelyet a bejelentkezéskor a távozás napjaként feltüntetett napon 12:00 óráig nem hagyja el és a tartózkodás meghosszabbításához a Szolgáltató előzetesen nem járult hozzá, úgy Szolgáltató jogosult a Szálláshelyre vonatkozó árat egy további napra is kiszámlázni és ezzel egyidejűleg a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége is megszűnik.


  • Árak
  • A Szolgáltató aktuális árai a Szálláshely weboldalán megtalálhatók. Szolgáltató a meghirdetett árait előzetes bejelentés nélkül – beleértve a mindenkori kedvezményeket is – megváltoztathatja. Amennyiben a Vendég szállást foglalt és azt a Szolgáltató írásban visszaigazolta, úgy ezen a szállásáron a Szolgáltató már nem változtathat. Az ár mindig a kiválasztott Szálláshely és szolgáltatás mellett feltüntetett teljes, bruttó ár, amely az általános forgalmi adót tartalmazza, az idegenforgalmi adót nem tartalmazza, és nem tartalmazza az egyéb térítésköteles szolgáltatások (pl.: szervezett programok) árát. Szolgáltató a hatályos adó-törvény (áfa, ifa) módosulása miatti többlet-terheket, előzetes értesítés mellett, átháríthatja Vendégre.


  • Aktuális ajánlatok, kedvezmények
  • Az aktuális ajánlatok, kedvezmények a Szálláshely weboldalán kerülnek meghirdetésre. A meghirdetett kedvezmények mindig egyéni foglalásra vonatkoznak. A meghirdetett kedvezmények nem vonhatók össze semmilyen más kedvezménnyel. Az ajánlatokban történt elírás, technikai vagy egyéb hibák miatt a Szolgáltató felelősséget nem vállal, csak az írásban visszaigazolt foglalás tekinthető érvényesnek.


  • Lemondási feltételek
  • Amennyiben a Szolgáltató aktuális ajánlatában más feltételt nem határozott meg, a lemondási és módosítási feltételek a következők:

Vendég jogosult foglalását írásban (e-mail) lemondani a következők szerint:

  • Az előleg megfizetésének napjáig következmények nélkül;
  • Az előleg megfizetését követően az érkezés napja előtti 30. napig a teljes szállásdíj 20%-nak levonásával utalja vissza az előleget a Szolgáltató a Vendég részére;
  • 30 napon belüli lemondás esetén az előleget nem téríti vissza a Szolgáltató, azt kötbérként érvényesíti.
  • Amennyiben a Vendég az érkezési napon 20:00 óráig nem érkezik meg és nem lett kikötve késői bejelentkezés, abban az esetben a szállást a Szolgáltató a Vendég részére az érkezési napot követő nap 8:00 óráig fenntartja, majd ezt követően a Szolgáltató szolgáltatási kötelezettsége megszűnik.
  • Amennyiben a Vendég a foglalás határozott időtartamának lejárta előtt véglegesen elhagyja a Szálláshelyet, Szolgáltató jogosult a Szerződésben kikötött szolgáltatás teljes ellenértékére. A foglalás tartamának lejárata előtt megüresedett Szálláshelyet Szolgáltató jogosult ismételten kiadni a foglalás határozott időtartamának lejártát megelőzően is.
  • Szolgáltatónak joga van vis major (pl.: vihar, árvíz, rövid időn belül elháríthatatlan akadály) esetén írásban megindokolva a foglalást visszamondani. A Vendéget bánatpénz, kártérítés ebben az esetben nem illeti meg. Szolgáltató köteles ilyen esetben amilyen gyorsan csak lehet a Vendéget írásban, és/vagy szóban tájékoztatni, a kialakult helyzet elhárítását figyelembe véve új időpontot ajánlani. Amennyiben új időpont választásával a kialakult helyzet nem megoldható, akkor Szolgáltató a megfizetett előleget a Vendég részére visszautalja. Amennyiben a felek közötti Szerződés "vis major" okokból nem teljesül, a szerződés megszűnik.


  • Fizetés módja
  • A megrendelt szolgáltatások ellenértékének a foglalási előlegen felül fennmaradó része fizethető előre utalással vagy megegyezés szerint a helyszínen készpénzben.
  • Átutalás fizetés esetén – amennyiben a Szolgáltatóval kötött megállapodás másként nem rendelkezik – a megrendelt szolgáltatások ellenértékét a Vendég köteles az érkezés megjelölt napja előtt a Szálláshely bankszámlájára átutalni oly módon, hogy az adott összeg az érkezés napjáig a bankszámlán jóváírásra kerüljön.


  • Banki információk:

Nyaraló: Napos Házikó Poroszló

Bankszámla tulajdonos neve: 

Szakályné Karai Katalin

HUF bankszámla száma: 

11773425-01132250-00000000

Számlavezető bank: OTP Bank Nyrt.

  • Készpénz fizetés esetén – amennyiben a Szolgáltatóval kötött megállapodás másként nem rendelkezik – a megrendelt szolgáltatások ellenértékét a Vendég köteles az érkezés napján készpénzben megfizetni.
  • A fizetés pénzneme a magyar forint. Vendég foglalását minden esetben előleg megfizetésével biztosítja. Ezt a foglalás véglegesítésétől számított 2 napon belül átutalással teljesíteni kell. Lastminute foglalás az érkezés napján készpénzzel teljesítendő.


  • A Szerződés teljesítésének elutasítása, a szolgáltatási kötelezettség megszűnése
  • Szolgáltató jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, így a szolgáltatások nyújtását megtagadni különösen, de nem kizárólagosan, ha:
  • Vendég nem rendeltetésszerűen használja a rendelkezésre bocsátott Szálláshelyet, vagy annak bármely szolgáltatását – ideértve kiemelten, de nem kizárólagosan a wellness részeket;
  • Vendég károkozása esetén;
  • Vendég a Szálláshely biztonságát és rendjét veszélyezteti, ideértve különösen, ha a szállásadóval kifogásolhatóan, durván viselkedik;
  • Vendég súlyosan zavarja a szomszéd házakban pihenők nyugalmát és ezen magatartásával felszólítás ellenére sem hagy fel;
  • Vendég erős zajjal, szaggal vagy egyéb környezeti ártalommal járó, zavaró tevékenységet folytat;
  • Vendég olyan fertőző betegségben szenved, amely alkalmatlanná teszi a Szálláshelyet arra, hogy a következő foglalást a Szolgáltató határidőben teljesítse;
  • Vendég olyan tevékenysége, amely jogszabályba ütközik, illetve közerkölcsöt sért;
  • Vendég egyéb súlyos szerződésszegése esetén.

Jelen felsorolás nem teljes körű, Szolgáltató minden egyes esetben külön mérlegelni köteles a felmondás megalapozottságát.

  • Vendég jogosult Szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha Szolgáltató súlyos szerződésszegést követ el.


  • Kisállatokkal kapcsolatos rendelkezések
  • Kis testű állatot megegyezést követően a Napos Házikó fogadhat, előzetes egyeztetés alapján és az alábbiak szerint:
  • A Vendég köteles jelezni a foglaláskor a négylábú kedvence érkezését;
  • A kisállat felára: 3 000 Ft/ éjszaka/kisállat;
  • Kizárólag szobatiszta, jól nevelt, 3 hónapnál nem régebben féregtelenített, a korának megfelelő oltásokkal rendelkező, chip azonosítóval ellátott kutya hozható a Szálláshelyre (Állategészségügyi kiskönyv bemutatása mellett);
  • Egy időben maximum 1 kutya hozható a szálláshelyre. Ettől eltérő esetben feltétlenül egyeztetés szükséges a Szolgáltatóval;
  • Vendég köteles ügyelni a tisztaságra. A kutya károkozása esetén annak költségét megtéríteni köteles.
  • A kutya etetése egy adott helyen történjen, az állat tányérja alá külön szőnyeget biztosít a Szolgáltató a megfelelő higiénia érdekében.
  • Vendég köteles továbbá a nyaraló kertjében is ügyelni a tisztaságra. A környék több sétálásra alkalmas helyet is kínál, kérjük, a kutyát rendszeresen sétáltassa. Ha a kutya mégis a kertben végezné el a dolgát, a Vendég kötelessége a kutya ürülékét felszedni és a házak melletti hulladékgyűjtőben elhelyezni.
  • Nyilvánvaló okok miatt a Szálláshelyen a négylábú kedvenceket csak rövid időre és csak biztonságos körülmények között szabad felügyelet nélkül hagyni. Eltűnt, elvesztett, sérült kedvencekért felelősséget nem vállalunk.
  • A Szálláshelyen a kutya kizárólag akkor tartózkodhat szabadon, ha más vendég nincs a Szálláshelyen. Ellenkező esetben, kérem egyeztessen a többi Vendéggel, hogy őket zavarja-e, illetve a kialakított kutyafutiban korlátlanul tartózkodhat kedvence. A Vendég, vagy a kutyával tartózkodó személy felel azért, hogy a vele lévő kutyát olyan mértékben az ellenőrzése alatt tartsa, hogy az a természetes környezet és más nyaralóvendég számára ne jelentsen veszélyt.
  • Kutya a wellness részleg közvetlen környezetében nem tartózkodhat! Higiéniai, egészségügyi és műszaki okokból a wellness rész (pezsgőfűrdő, szauna,) olyan helyek, ahová a kutya nem teheti be a mancsát.
  • A kutya viselkedéséért és az esetlegesen okozott mindennemű kárért a Vendég a felelős. Amennyiben ebből kifolyólag kár vagy különösen nagy kosz keletkezik a Szálláshelyen, úgy Szolgáltató jogosulttá válik minimum 20.000,- Ft összeget kártérítés és/vagy helyreállítási költséget címén felszámítani.

Köszönjük a felelős gazda példamutatását, amivel együtt segítjük a kutyabarát szálláshely fennmaradását, és a kutyabarát szemlélet elterjedését!


Eszközök használata ( bicikli, kerti sütögető, játszótér)

  • Szolgáltató a Napos Házikó Poroszló nyaraló részeként a Vendég rendelkezésére bocsát külön térítés nélkül 2db biciklit, kerti sütögetőt és a játszóteret. 
  • A kerékpár kizárólag a Vendég kikapcsolódására szolgál, verseny, vagy bérbeadási célra semmilyen körülmények között nem használható. A Vendég nem adhatja tovább, nem adhatja bérbe, illetve nem ruházhatja át az eszközöket harmadik személy részére!
  • Szolgáltató jogosult ellenőrizni az eszközök felhasználásának célját és módját. Amennyiben igazolható, hogy nem rendeltetésszerűen kerültek használatra a Vendég által, úgy az figyelemmel a jelen ÁSZF 11.1. pontjában foglaltakra súlyos szerződésszegésnek minősül, amely a Szerződés azonnali hatályú felmondásához vezethet azzal, hogy Vendég ehhez kapcsolódóan semmilyen követelést sem támaszthat a Szolgáltató irányába.
  • Amennyiben a Vendég ezekkel az eszközökkel balesetet, vagy kárt okoz, a Vendég köteles haladéktalanul értesíteni a Házigazdát és a körülmények tisztázását kérni, írásos jelentést, jegyzőkönyvet készíttetni. A teljes okozott és elszenvedett kárt a Vendég köteles megtéríteni


  • Wellness, használata a nyaralóban
  • A Szolgáltató a nyaralóhoz nyújtott szolgáltatásai között szerepel egy pezsgőfürdő, és egy szauna.
  • A Vendégek a wellness részt kizárólag saját felelősségre használhatják. Szolgáltató az igénybevételt nem felügyeli (mentőszemélyzet nem áll rendelkezésre), ezért a Vendég kötelessége ügyelni a Szálláshelyen tartózkodó gyermekek, személyek testi épségére.
  • A pezsgőfürdő minden héten 1 alkalommal leeresztésre kerül, majd fertőtlenítés után friss vízzel kerül feltöltésre. Ezután megfelelő, a gyártók által előírt módon történik a kezelése. A Vendégektől elvárt a rendeltetésszerű használat, a vízminőségének és hőfokának megőrzése, a megfelelő higiénia fenntartásával. A pezsgőfürdő zuhanyozást követően tiszta testtel és tiszta fürdőruhában használható. Naptejes, sáros, koszos testtel és ruhával nem csupán a víz minősége romlik, hanem a pezsgőfürdő alkatrészei, szűrői is meghibásodhatnak. A Szolgáltató jogosult a nem megfelelő használatból eredő károkból eredő költségeinek megtérítését kérni.
  • A Vendégek kérhetik a pezsgőfürdő vizének cseréjét az ott tartózkodás ideje alatt külön díjfizetés ellenében (15000.- / alkalom). A Szolgáltató jogosult nemfizetés esetén felszámítani a vízcserével járó költségeket.
  • A Házigazda gondozza a kertet. A Házigazdának joga van a Vendég ott tartózkodása idején is az ezzel járó feladatait ellátni a Vendég zavarása nélkül.


  • A Vendég jogai és kötelességei
  • Vendég jogosult a Szálláshely szolgáltatási körbe tartozó rendeltetésszerű használatára. Vendég köteles a nyaraló épületét és annak közvetlen környezetét rendeltetésszerűen és a többi vendég szükségtelen zavarása nélkül használni.
  • Vendég a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatban írásban vagy a Házigazdánál szóban panasszal élhet a Szálláshelyen való tartózkodás időtartama alatt. A tartózkodás idején felmerülő probléma esetén a Szolgáltató telefonon elérhető a probléma mielőbbi megoldása érdekében.

Vendég kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy panasztételi joga a Szálláshely elhagyását követően megszűnik.

  • Vendég köteles a Szerződés szerinti díj megfizetése a jelen ÁSZF 9. pontjában foglaltaknak megfelelően.
  • A Vendégek által a Szálláshelyre behozott olyan elektromos készülékek üzembe helyezése előtt, melyek nem tartoznak az utazási szükségletek közé ki kell kérni a Szolgáltató hozzájárulását.
  • Vendég köteles a szemetet a Szálláshely területén, illetve a szobákban elhelyezett szemétgyűjtő edényekbe kidobni. A szemét megfelelő elhelyezéséhez a Szolgáltató szemeteszsákot biztosít. A lefolyóba, valamint a WC-be tilos bármilyen szilárd tárgyat, ételmaradékot önteni! Vendég köteles a szemetet szelektíven gyűjteni, és igénybe venni az erre kihelyezett szelektív gyűjtő kukákat, azzal, hogy köteles az üres üvegeket, valamint a kiürült műanyag palackokat, papírt és karton csomagoló anyagokat külön tenni, a kommunális hulladéktól elkülönítve elhelyezni.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy a szobából, illetve az épületből bútorokat kivinni, áthelyezni nem lehet.
  • Figyelemmel arra, hogy a Szálláshelyet a Házigazda kitakarított, a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően átfertőtlenített állapotban adja át, a Vendég kötelessége a tartózkodás alatt azt rendben és tisztán tartani, amihez a Szolgáltató a szükséges eszközöket biztosítja.
  • A nyaraló területén lévő eszközöket, berendezéseket a Vendég saját felelősségre, és rendeltetésszerűen köteles használni. A nemdohányzók védelméről szóló 1999. évi XLII. törvény végrehajtása értelmében a Szálláshely nemdohányzó létesítmény. Ennek értelmében a Szálláshely zárt helyiségeiben (beleértve a vendégszobákat is), közösségi területein tilos a dohányzás. A Házigazda jogosult a Vendégeket figyelmeztetni a jogszabály betartására, illetve a jogszerűtlen magatartás abbahagyására. A Vendégek kötelesek a jogszabály betartására, valamint az esetleges felszólítás teljesítésére.

Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben bármely Vendég jogsértő magatartása miatt a Szolgáltatót az illetékes hatóság a hivatkozott jogszabály alapján bírsággal sújtja, úgy a Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a kapott bírság összegét Vendégre áthárítsa, illetve annak megfizetését tőle követelje.

  • A szálláshelyen dohányzásra kijelölt hely a kiépített tűzrakóhely közvetlen környéke. A dohányzó Vendég a dohányzást köteles erre a helyre korlátozni, továbbá hamutartót használni. A cigarettacsikket eldobálni tilos!
  • A nyaraló épületén belül történő dohányzás esetén a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal felmondani a Szerződést.
  • Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen lehet, a mindenkori tűzvédelmi szabályok betartásával. A tűz mellett oltóanyag elhelyezése és a gyúlékony anyagok tűz mellől történő eltávolítása a Vendég feladata. A tűzrakó hely elhagyása előtt a Vendég köteles meggyőződni arról, hogy a tüzet valóban eloltotta. A Házigazda gondoskodik a Vendégek számára tűzifáról és papírról, egyéb anyagok (műanyag, gumi) égetése szigorúan tilos.

Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy a tűzoltó készülék indokolatlan használata esetén az új készülék beszerzésének teljes költsége a Vendéget terheli.

  • A szobákat és a Szálláshely közös használatú eszközeit, berendezési tárgyait közösen használó Vendégek a rendeltetésellenes használat során bekövetkezett károkozásért egyetemlegesen felelnek.
  • A Vendég gondoskodik arról, hogy a felelőssége alá tartozó 18 év alatti gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodjon a Szálláshely teljes területén, különös tekintettel a wellness és a kerti sütögető részre.
  • Vendégek kifejezetten tudomásul veszik, hogy az értékeiket a Szálláshelyen biztosított széfben kötelesek elhelyezni. Szolgáltató kifejezetten kizár mindenfajta felelősséget a jelen pont Vendég általi be nem tartásával kapcsolatban, így különösen értéktárgyak eltűnése, eltulajdonítása okán felmerült károkkal kapcsolatban.
  • Figyelemmel arra, hogy érkezéskor a Házigazda 1 db házkulcsot biztosít a Vendég részére, illetve, hogy a Szálláshelyen belül az egyes helyiségeket elválasztó ajtók külön nem rendelkeznek biztonsági zárral. Vendég köteles különös tekintettel eljárni a Szálláshely elhagyásakor. Elutazáskor a Vendég köteles a kapott, illetve a Szálláshelyen elérhető kulcsokat (ajtók, kapukulcs) a kulcsos széfben elhelyezni, vagy átadni a Szállásadónak. Ennek elmulasztása, illetve a kulcs elvesztése vagy megsemmisülése esetén a Szolgáltató jogosult az adott kulcs után a pótlás költségét felszámítani.
  • Kulcsos széf használata: minden Vendég érkezése előtt egy 8 számjegyből álló kódot kap, melynek érvényességi ideje megegyezik a szállásfoglalás idejével. Ezt megelőzően, és ezt követően a kapott számsorral a kulcsos széf nem nyitható. A foglalási időre biztonsági okokból célszerű a kapott kulcsokat a dobozban elhelyezve tárolni.
  • Vendég tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Szálláshely területén – ideértve a kertet is – a többi vendég és a szomszédok nyugalma érdekében a Vendég köteles betartani a vonatkozó éjszakai csendrendeletet 22:00 órától 7:00 óráig.


  • Kártérítési felelősség
  • Szolgáltatót a Vendég által a foglaláskor tévesen és/vagy pontatlanul megadott adatokra visszavezethető hibás teljesítésért semminemű felelősség nem terheli.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy amennyiben a Szolgáltató nem tudja teljesíteni adatszolgáltatási kötelezettségeit a megfelelő hivatalok/hatóságok felé a Vendég téves/pontatlan adatai és/vagy a Vendég közreműködésének hiánya, az adatszolgáltatást gátló magatartása miatt, akkor az ebből adódó következmények teljes mértékben a Vendéget terhelik. A Szolgáltató jogosult ilyen esetben a felmerülő költségeit a Vendégre áthárítani.
  • Vendég tudomásul veszi, hogy Szolgáltató kijelölhet olyan területeket a Szálláshely területén, ahová Vendég nem jogosult belépni. Az ilyen helyeken történt esetleges Vendéget ért kárért, sérülésért Szolgáltató felelősséget nem vállal.
  • Figyelemmel a jelen ÁSZF 15.12. pontjában foglaltakra, Szolgáltató nem vállal felelősséget a Vendég értéktárgyainak – ideértve gépjárműveiket is – elvesztése, megsérülése, ellopása vagy megsemmisülése folytan bekövetkezett kárért.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy Szolgáltató nem felel Vendégnek a Szálláshely nem rendeltetésszerű használatból eredő káraiért.

Vendég továbbá kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy a tapadó és következménykárokra is kiterjedő teljes anyagi felelősséggel tartozik a Szálláshely nem rendeltetésszerű használatból eredő, illetve szándékosan okozott károkért.


  • Adatvédelem
  • A megadott személyes adatok valódiságáért a Vendég felel.
  • Vendég kifejezetten tudomásul veszi, hogy Szolgáltató a Szálláshely udvarán vagyonvédelmi okokból kamerarendszert üzemeltet, melynek felvételei a vonatkozó jogszabályi előírásokban meghatározott időtartam letelte után törlésre kerülnek.
  • Szolgáltató kinyilatkozza, hogy adatkezelési tevékenysége megfelel a hatályos magyar és európai uniós adatvédelmi szabályoknak, így különösen az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Info tv.), valamint a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelet (a továbbiakban: GDPR) rendelkezéseinek.
  • Az adatkezelés jogcíme, célja: a szerződés teljesítése, a jogi kötelezettség teljesítése, reklám- és marketing célok. Vendég a Szerződés megkötésével hozzájárul ahhoz, hogy a személyes adatait Szolgáltató, mint adatkezelő az adatkezelési szabályzatában meghatározottak megfelelően Vendég kijelenti, hogy a Szolgáltató (adatkezelő) adatkezelési tájékoztatóját elolvasta, azt teljeskörűen megismerte, és az abban foglaltakat elfogadja.


ZÁRÓ
 RENDELKEZÉSEK


  • Felek tudomásul veszik, hogy Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben foglaltakat jogosult egyoldalúan módosítani (a módosításra okot adó körülmények: költségek változása, jogszabály-változás, üzleti érdek).
  • A módosításokat a Szolgáltató azok hatályba lépése előtt 5 munkanappal https://naposhaziko.hu/ oldalon közzéteszi – mely idő alatt a Vendég jogosult a Szerződéstől elállni, vagy azt felmondani. Szolgáltató az érvényes és hatályos ÁSZF-et a Szálláshelyen is elhelyezi.
  • Felek kijelentik, hogy a Szerződéssel, illetve a jelen ÁSZF-fel kapcsolatban felmerült jogvitákat elsősorban békésen, szóban vagy írásban, egyeztetéssel kísérlik meg rendezni, ha azonban ez 30 napon belül nem vezet eredményre, alávetik magukat a magyar polgári perrendtartás általános szabályai szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtti eljárásnak.
  • Jelen ÁSZF nyelve a magyar, bármilyen nyelvre történő lefordítása esetén, mindig a magyar nyelvű változat az irányadó.
  • Jelen ÁSZF 2026. január 01. napjától visszavonásig érvényes.

Ide írhatsz...

© 2024 Minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen!